Attól az estétől kezdve szinte minden napunkat együtt töltöttük. Mark hegei halványulni kezdek, majd lassan eltűntek, de semmi jele nem volt annak, hogy fizikai változást fognak majd okozni. A könyvtárban sem találtunk semmit, bár nem maradhattunk sokáig, hisz nekem és neki is készülni kellett a ballagásra.
Az ünnepély nem volt nagy dolog. Elmondták, hogy ki miben teljesített jól, elmondtuk a verseinket, én nem estem hasra, aztán virágeső és sipirc haza. Az osztály nagy része elment bulizni, hisz ünnep van, de se Marknak, se nekem nem volt kedvem önfeledten vonaglani.
-Szerintem ne menjünk -szólt Mark.
-Én sem akarok - egyeztem bele.
Anyut nem zavarta, hogy Mark nálunk van. Először persze megakadt rajta a szeme, de azt a sztorit adtuk be neki, hogy elege lett a szomszédok neveltetéséből és otthagyta őket. Megértően bánt Markkal, nem kérdezgette, hogy meddig lesz még nálunk, és lesújtó pillantásokkal se kísérte a lépteinket. Minden rendben volt, bár egy dolgot nem tartottunk be.
Marknak hivatalosan az én szobám és a fürdőszoba közötti vendégszobában kellett volna töltenie az éjszakákat, ami persze nem így volt. Amint Anyu álomra hajtotta a fejét, átjött hozzám és volt, hogy hajnali 3-ig nem is aludtunk.
De ezt nem kell félreérteni.
Markkal mindig beszélgettünk vagy zenét hallgattunk.
Egyik este azonban ijesztő dolog történt.
Egymással szemben ültünk az ágyon, és azt beszéltük, hogy mit kéne csinálni, hogy Anyu ne piszkáljon minket amiatt, hogy folyton csak itthon lógunk.
-Mi lenne ha nyári munkát vállalnánk? - kérdeztem - Én amúgy is dolgozni szerettem volna.
-Nekem nincs ellenemre.
És ekkor történt meg a dolog.
Egyszer csak Mark fehér pólóján vörös fénysugarak haladtak át.
-Ez... mi... volt? - kérdeztem ledermedve.
Mark lenézett a pólójára és így szólt.
-Fogalmam sincs.
A futó fénynyalábok egyszerre eltűntek és helyettük az összes heg helye vörösen felizzott. Mark kétségbeesetten nézett fel rám.
-Mark!!!
-Mi az? - reagált.
-A szemeid besárgultak!!! -suttogtam kiakadtan.
És valóban. Szemei karamell-sárgán ragyogtak a sötétben. A tükrömhöz szaladt és én szinte hallottam, ahogy elakadt a lélegzete.
-Úristen... - szólt.
Ettől az éjszakától kezdve Mark szemei és sebei minden éjjel izzottak, ami egy részről volt csak jó: a lámpát nem kellett használni. Így sokkal furcsább volt vele beszélgetni. Mintha belülről is izzana a srác. Minden szavával megbabonázott, még azokkal is amik totál hülyeségek voltak.
-Lux, neked olyan szép szemed van - mondta egyszer.
-Ja, majdnem olyan sárga, mint a tied - feleltem mosolyogva.
Szemei egyszerűen varázslatosak voltak. Nappal átható mélykék, éjjelente viszont olyan szép világító sárga, hogyha az ember belenézett, olyan érzés volt, mintha egy hatalmas falat döntöttek volna le egyetlen pillantással. Mintha egész addig vak lett volna, és csak akkor látta meg azt a csodálatos teremtményt, akit keresett : Őt.
Ezt szóvá is tettem neki.
-Mark, egyszerűen szinte képtelenség így beszélgetni veled!
Egyik szemöldökét felvonta és kérdőn nézett rám.
-A szemeid ,,megolvasztanak". -kis idézőjeleket mutattam a levegőben - Egyszerűen megbabonáznak és alig bírok figyelni arra, amit mondasz. Ebbe bele fogok őrülni!
Nem szólt semmit, csak maga elé nézett, majd ismét fel rám.
Nehezebben vette a levegőt, és pupillái akkorák voltak, hogy a sárga rész szinte eltűnt a szeméből. Két keze közé fogta az arcom és közelebb hajolt hozzám.
-Lux... Lehet, hogy ez a szándékom. Erre nem gondoltál még? -suttogta.
Megszólalni nem bírtam. El akartam fordulni mielőtt valami baj lesz, de pillantása foglyul ejtett. Lassan még közelebb hajolt, arcunkat már csak milliméterek választották el egymástól.
-Olyan gyönyörű vagy! -lehelte.
Lassan odahajolt az arcomhoz, és összeért a szánk. Mark közelebb húzott magához és tovább csókolt én pedig átadtam magam és visszacsókoltam.
De ekkor megint történt valami.
Hirtelen hatalmas sárga és vörös fénysugár öntötte el a szememet, mire kinyitottam őket. Mark haja izzott e két színben és ahogy elnéztem, ő maga is meglepődött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése