Aggódtam.
Mark nem jött vissza, s volt eszembe, hogy nem kell aggódni, hisz még csak 3 nap telt el. De féltem.
Mi van ha sosem változik vissza emberré, hisz ez lehet, hogy nem az Alkonyat...Akkor valószínűleg én is erre a sorsa jutok.
Mindent itt kell majd hagynom! Anyut, barátokat, és az újonnan szerzett munkámat is... Anya megőrülne, ha egyszer csak eltűnnék, és semmi jelet nem hagynék magamról.
A munka jól ment. Következő hét hétfőn kezdtem, 9:00-kor, ami azt jelenti, hogy a fél hetes busszal elmentem otthonról. Anyut érdekelte, hogy hová sietek annyira, hisz az a busz 8:05-kor ér be a városba, és nem hitt nekem mikor mondtam neki, hogy a bevásárló központ igencsak messze van a buszvégállomástól gyalog.
8:45-re értem be, és a kezdéssel megállapítottam, hogy nyár végére igen izmos karjaim lesznek a 30-40kg-os dobozok pakolgatásától.
Ha akkor még létezek én, mint Lux Whitmore, s nem mint egy farkas.
A műszakomnak délután 5-kor volt vége, és ez kapóra jött, mert épp hazaértem, mire a szemem világítani kezdett.
Már másfél hete dolgoztam, épp kedd volt, mikor hazaértem két váratlan dolog történt.
Először is: hulla voltam. Már most sok volt a meló. A 30-40kg-os dobozokból az lett, hogy már raklapoztam. Úgy éreztem, igencsak régen aludhattam ki rendesen magamat, hisz csak vasárnaponként nem dolgoztam.
Másodszor: Anyu letámadott. Épp mentem fel a szobámba, mikor elkapott.
-Lux...-szólt.
-Mi az Anyu? - kérdeztem vissza.
-Te már nem szeretsz engem - ez nem kérdés volt.
-Mi? Miről beszélsz? - visszamentem hozzá és leültem vele a nappaliban a kanapéra.
-Reggel korán mész, este későn jössz, és sose jössz oda hozzám. Csak benyögöd, hogy ,,Megjöttem!" és már mész is fel. Valamit elrontottam volna? Rosszat tettem veled?
Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. Valóban ennyire elhanyagoltam volna őt? De hát este képtelen lennék beszélni vele, hisz világítanak a szemeim! Hál' Istennek hegeim már nincsenek, de a nappal zöld szemem sötétedéskor kékre vált és világít. Ez azért mégiscsak feltűnne neki. A fáradtságra fogok hivatkozni.
-Anyu...Ne beszélj bolondokat! - sóhajtottam és ültömben megöleltem - Te is tudod, hogy igen, korán megyek, és igen későn is jövök. Szerinted mi lehet az oka, hogy elhúzok aludni? - kérdeztem mosolyogva.
Ezen a kérdésen nagyon elgondolkodott. Felvette a töprengős arcát : szemöldökeit összeszorította, szinte eltakarták a szemeit, bal hüvelykujján rágni kezdte a körmét és lefelé nézett.
-Fáradt vagy - bökte ki végül 5 perc után.
-Igen. És holnap ugyanígy kelek, megyek, jövök.
-Akkor jó éjt kincsem! - szólt megadva magát és puszit nyomott a homlokomra.
-Neked is!
Felmentem a szobámba, s még épp időben, mert már a lámpát sem kellett feloltanom, úgy világítottak a szemeim. Megfürödtem majd a ballagásomra kapott tableten megnéztem egy filmet és már aludtam is.
Másnap ugyanez történt, kivéve, hogy Anyu nem támadott le.
Fent a szobámba azon töprengtem, hogyha vennék egy a szememéhez hasonló színű kontaktlencsét, akkor talán beszélgethetnék vele sötétedés után is.
Ekkor eszembe jutott valami. Mi van azzal a hatalmas erőmmel?
A szekrényhez léptem, és alányúltam.
S csak mintha egy kispárnát emelnék fel, a szekrény a tenyeremmel együtt emelkedett a levegőbe.
ÉS EKKOR MEGTÖRTÉNT:
Amint letettem a ruhásszekrényt a térdemre estem és a testemet fénynyalábok járták át. Fenomenális érzés volt! Azt hittem fájni fog, de eszméletlen volt. Mintha minden egyes porcikám feltöltődött volna energiával, s a tükörbe láttam, hogy a hajszálaim égnek állnak és kéken világít minden egyes tincsem. Gyönyörű voltam!
Lenéztem a kézfejemre (ekkor ugyanis már négykézláb voltam), s hirtelen eltűnt a fény. A bőröm szőrt fakasztott magából, s ebből is csak annyit éreztem, hogy egyre forróbb leszek. Egy dolog viszont fájt. Illetve kettő.
A legfontosabb : mi lesz ha megtámadom Anyut?
A másik : mikor a csontjaim hirtelen nyúlni kezdtek. Na az igencsak fájt, de egy hang sem jött ki a torkomon.
És ismét megtörtént.Öt perc után a tükörben már nem Lux Whitmore volt. Hanem egy átlagosnál nagyobb, de nem hatalmas koromfekete farkas.
Egyszer csak már rohanni akartam. Kitörve az ablakot ugrottam ki a szabadba és meg sem álltam az első hegytetőig, ahol már hó volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése