Azt hiszem a mai nap nem lesz fent a top10-es listámon. Előző nap 23:42-ig fent maradtam és zenét hallgattam. Egyszerűen nem tudtam elaludni, hiába számoltam bárányokat vagy gondoltam arra, hogy holnap iskola van. A késő fennlét következtében sikerült elaludnom és lekésnem a buszom. Ez az én esetemben nem valami jó poén, ugyanis a suli még busszal is egy óra a mi kis településünktől.
Hát igen, ez tényleg egy kis település. Aligha van 2000 lakosa és azokból is több hal, mint amennyi születik. A falu neve Pashfoggs. Elég hülye név. Valószínűleg az is kicsit többet ivott a kelleténél, aki ezt kitalálta. Bár, ha úgy nézzük annyira nem is, hisz a falu nevében a ,,Fogg"-ot még meg is értem. Hisz ez ködöt jelent, és ez a falu mindenről híres, csak nem arról, hogy süt a nap. Bocsánat, rosszat mondtam. Nem is híres semmiről. Csak ott van a térképen és kész. Szerintem ha valaki megkérdezné hol lakom, és azt mondanám, hogy Pashfoggsban, akkor elég érdekesen nézne rám. Az emberek nem igazán vesznek észre egy ekkora települést a térképen. Különben meg minek keresnék? Turisták itt nem igazán vannak. Néha be-be esik egy-két nem idevalósi pacák, de tőlük is csak annyit várhatunk válaszként arra a kérdésre, hogy ,,Mi szél hozta Önöket erre?" , hogy ,,Eltévedtünk, de ha már itt vagyunk megnéznénk a hegyeket." - És ilyenkor a falu mozgásba lendült. Mindenki az adott ismeretlenek kívánságait leste, segíteni akartak nekik, talán azt remélve, hogy kicsit reklámoznak minket.
Talán a ,,minket" ismét nem a helyes kifejezés, hisz én sem idevalósi vagyok. Naposabb helyen éltem régebben, bár az életem nem igazán volt napos. A szüleim 3 éves koromban elváltak. Anyámnak elege lett mindenből. Nem is lepődtem meg később azon, hogy így fejezi ki magát, hisz mindig is lázadó volt, és nem csodálkoztam azon sem, hogy az én begyöpösödött Apám 6 évnél tovább nem kötötte le Anyu figyelmét. Apu totálisan Anyám ellentéte volt : míg Anyu bulizni akart éjt nappallá téve, Apu csak ült és gondolkodott. Vagy olvasott. De a zene az nem ment neki. Még olyanok se, mint Beethoven vagy Mozart. Szerencse, hogy bár sok mindenben hasonlítok rá, sokkal több mindenben, mint Anyura, azért én a zenét szeretem. Nagyon is. Mindig ott van velem, ha kikészülök valami miatt, vagy ha éppen happy time van.
Épp ezért késtem le a buszt. Tegnap este happy time volt, ugyanis 2 nap múlva ballagok. Nem nagy cucc, hisz remélem ez még kétszer meg fog történni az életemben, de Anyu nagyon odavolt.
-Az én kicsi lányom átlépi első nagy mérföldkövét! - lelkendezett.
-Anyu, de hisz már az oviból is elballagtam... - reagáltam le.
-Jajj, de te is tudod, hogy ez más! Most már nem vagy általános iskolás! 15 éves nagy lány vagy , Lux Whitmore!
-Te meg 36 éves felnőtt nő vagy, Elenor Gray! - feleltem mosolyogva.
Mióta 3 éves koromba ,,elváltunk" Aputól, és ideköltöztünk Pashfoggsba, Anyu gyakran szólított a vezetéknevemen. Lehet, hogy ez csúnya dolog volt, hisz az Apué. Jó, hogy nem mindjárt Peter Whitmorenak hívott, mint Apámat.
Ma reggel, mikor én nagy nehezen felkeltem és realizáltam, hogy elkéstem, Anyu már munkában volt.
Most épp tanárnő volt a helyi iskolában. Ez persze marhajó hecc volt részéről. Ő elmegy tanítani - bár ezt az utolsó iskolai napokban mi már csak züllésnek nevezzük - és nekem nem szól. Ugyanoda járunk nap mint nap, de nem kelt fel, hogy ,,Hé, Lux, iskola!". Ráadásul kocsival ment. Szuper.
Jól összeszidtam őt fejben, megálltam a szekrény előtt és válogatni kezdtem az aznapi göncöm. - Minek siessek? A következő buszig még 45 perc van, és a buszmegálló itt van a sarkon. - Elvileg ma meleg lesz, ami Pashfoggsban abból áll, hogy már 5 méternél messzebbre is ellátni plusz már majdnem 20°C lesz. Végül az időjárás tudatában magamra vettem az ibolyaszín csőnadrágom, felvettem egy fehér trikót, amire lilával volt írva a kedvenc együttesem neve (Pierce The Veil) és felhúztam a fekete tornacsukám. Kivasaltam az amúgy is egyenes, mellig érő fekete hajam, kihúztam zöld szememen a szempillákat és elnéztem magam a tükörben. Alapjában véve nem voltam csúnya. De szép sem. Nem vagyok valami túlsúlyos, de a csípőm kissé széles, úgymond körte alakom van. Ehhez képest még magas is vagyok, súrolom a 170cm-t. Gyorsan kézbe vettem a táskám - hál' Istennek este bepakoltam, nem mintha annyi mindent kellene vinni ilyenkor - meg egy almát és mentem a buszhoz. 5percet se vártam mikor befordult a sarkon. Előkaptam a bérletem, - ami pont a ballagás előtti napig jó, szóval aznap még fizethetek - és felszálltam.
-Jó reggelt! - köszöntem a sofőrnek.
-Ejnye, Lux, nem fogsz elkésni? 12 éve éltek itt és nem szoksz hozzá dolgokhoz? - cicceggett válaszképp.
Nem válaszoltam, inkább leültem egy üres helyre és az ablakhoz húzódtam. Még egy óra. Az azt jelenti, hogy úgy kb. 10-re érek be a suliba, tehát Édesanyám jóvoltából elmaradt az első 3 órám. Még jó, hogy kedves tanárnő és Mr. Washrim is kedveli. Aki nem mellesleg az igazgató.
Néztem, ahogy a busz mellett elsuhan a táj. Mindenütt hegyek és örökzöldek szakadatlan. Már csak azért is mert a házunk előtti buszmegállótól a suliig nincs másik, szóval nem áll meg a busz. A főút mellett elfutott egy folyó, a River Climb. Micsoda név egy folyónak... Becsuktam a szemem és már csak akkor nyitottam ki mikor éreztem, hogy a busz emelkedőhöz érkezett, majd azon felkaparva lefelé száguldott. Felálltam és megnyomtam a leszállásjelzőt, s ahogy a busz megállt, az ajtó kinyílt, én repültem is lefele a buszról. Kivételesen nem azért mert leestem róla, hanem mert siettem be a suliba.A futás mondhatni nem az én munkaköröm, mert folyton elesek, de ez most nem történt meg. Futás közben a csuklómra tett órára lestem - 9:52 - és még jobban megiramodtam. - Tudni kell azt is, hogy a suliba 10 óra után érkező diákokat nem engedik be. - Amit az imént tettem sokat segített, máskülönben most sétálnék és tuti elkésnék - még jobban.
Beléptem az ajtón és beleütköztem valakibe.
-Jó reggelt, Miss Whitmore! - köszönt gúnyosan a takarítónő - Csak nem eltetszett aludni? - tette hozzá kellő meglepettséget szimulálva.
-Önnek is! De - és mivel itt futni nem volt szabad, gyorsan sétáltam tovább.
Mentem egyenesen, aztán egy jobb kanyar a folyosó közepén lévő teremhez és benyitottam. Nagy meglepettségemre az osztály üres volt.
-Hol vannak? - kérdeztem hangosan a takarítónőt.
-Kint.
-Mi?
-Ott futott el mellettük. Ahogy maga leszállt és rohanni kezdett, ők kimentek próbálni a ballagásra - kacsintott.
-Oh - és egy 180°-os fordulatot téve kimentem a hátsó ajtón.
Itt már nem futottam. Időközben kisütött a nap és akik kint voltak, mind azt élvezték, ahogy a D vitamin beszívódik hófehér bőrükön keresztül. Én is felnéztem az égre. Sehol egy ködfelhő, és a nap is annyira sütött, hogy a pupilláim érezhetően összeszűkültek. A füvön megcsillant a reggeli pára és a fák levelei is világoszölden táncoltak a kissé nedves szélben. Ez is ritka volt. Itt általában minden sötét, - sötétkék, sötétzöld stb. - de most a napfény átjárta a levegőt, az ember minden porcikáját és ott volt a hangulatban is.
-Na mi van, ide találtál? - szólt mosolyogva Penelope.
A napsütés örömére göndör, szőke fürtjeit lófarokba kötötte és vidáman mosolygott rám.
-Anyu nem keltett fel. Nem tudom milyen logikája van, biztos azt hiszi, hogy a tanítás utolsó napjai nem fontosak.
-Akkor menj és szólj Mrs.Franklinnek. Kicsit ki van akadva rád - súgta oda az utolsó mondatot.
-Szuper.
Odasétáltam a tömegbe és egy alacsony, kontyos női alak után kutatva meresztettem a szemeim.
-Mrs.Franklin! Jó reggelt! - köszöntem.
-Áhh, be tetszett fáradni?
-Elnézést, Anyu nem keltett fel... És eljött nélkülem.
-Micsoda anya - reagált le gúnyosan.
-Be írt igazolatlannak? - kérdeztem reménykedve, hogy a válasz ,,Nem" lesz.
-Nem. Édesanyád is szólt nekem, hogy ,,otthon felejtett" - és kis idézőjeleket mutatott a levegőbe.
-Oh. Rendben. Köszönöm.
Épp indultam volna vissza mikor utánam szólt.
-Remélem Penelope felvilágosítja magát az eddig történtekről.
Penelope-hoz érve észrevettem, hogy köré gyűlt a fél osztály : ott álltak a fiúk mind a 8-an és a lányok a maguk 5-ös létszámával - Penelope-t is beleszámolva.
-Mi az Lux, megúsztad? - szólított meg egy srác.
-Ja, Anyu kimentett.
-Miss.Gray rendes nő - felelte kivillantva bőrénél is fehérebb fogsorát és sötétbarna hajába túrt.
-Jaja, csak néha kicsit feledékeny. Mondjuk otthon felejti a tulajdon lányát - morfondíroztam keserűen.
-Ez előfordul - kacsintott.
Alapjaiban helyes srác volt. Minden lány álma - aki olyan mint én. Magas volt, még nálam is magasabb úgy kb. 2 fejjel, vékony, de izmos és szép arca volt.
Rámosolyogtam és mentem tovább.
Penelope valamiről sutyorgott a többiekkel, amikor odaértem.
-Hé, Pen, mit kell elmondanod nekem? - rontottam be a tömeg közepébe.
-Ja, Anyud egy feltétellel menthetett meg az igazolatlantól.
-És mi az?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése