4.fejezet / 1.rész : It's just hurts...

A napok a hegyekben mintha gyorsabban teltek volna.
Felkeltünk reggel, vadászat, és aztán meg nem csináltunk semmit.
Mark és Graham gyarkan eljárkáltak otthonról : Mark lement egy közeli faluba, Treevillage-be és a könyvtárban kutatott az után, hogy hogyan lehetne megsemmisíteni Tatinit, hogy ne járjon a nyakunkra.
2 nappal az visszaváltozásom után éjjel farkasalakban visszamentem Pashfoggsba és a befóliázott ablakom felé vettem az irányt egy táskával a hátamon.
Mikor odaértem visszaváltoztam és óvatosan felhúztam az ablak sarkából a vastag ragasztóréteget és bemásztam a szobámba.
Mivel még így is az asztalom tetejére érkeztem, majd onnan lemásztam a földre és a cipőm koppant, muszáj volt fülelnem.
Olyan furcsa volt! Egyházban voltam Anyuval és mégsem kereshettem meg, hogy azt mondjam neki ,,Jól vagyok, haza jöttem!" Annyira bántott, hogy 15 év után el kell veszítenünk egymást, főleg az, hogy ,,meg kell halnom".
Zajt nem hallottam szóval a szekrényhez léptem és kihúztam a táskám madzagját és a rövid és vékony cuccaimon kívül mindent beledobáltam.
Fél óra alatt elkészültem, és finoman szólva igen testes csomagot hoztam össze. Ismét az ablakhoz mentem, felléptem az asztalomra és feltoltam a ragasztót, kimásztam és magam után húztam a  táskát. Mikor lepottyantam a földre hálát adtam az Égnek, hogy az én ablakom alatt nincs kilátás a falon, majd felkaptam a táskát és visszaváltoztam.
Futás közben a pántjai kicsit húzták a lapockáim, de nem szakadtak el, viszont ekkora csomaggal a fák közt szlalomozni igencsak nehéz volt. Egyszer fel is akadtam egy ágra, de olyan lendülettel futottam, hogy le is törtem.
Egész végig azon járt az agyam, hogy mi lesz Anyuval... Mihez kezd nélkülem? Valószínűleg elköltözik innen, amint eltemetett.
A gondolat felidegesített és mivel nem tudtam lehiggadni, az erdei házban ledobtam a cuccom és felszaladtam a hegy legmagasabb pontjára, és vonítani kezdtem.
A hold magasan járt és egyszerűen már nem akartam élni. El kell veszítenem Anyut...
A testem kék fénysugár járta át és én csak vonyítottam, amilyen fájdalmasan csak lehetett.

3.fejezet / 4.rész : Aadi Nishanath

Másnap reggel arra keltem, hogy a pofám a kialudt kandalló hamujában van és ki-be jár a szürke por az orromon át. Felemeltem a fejem és körülnéztem. Mark az egyik, Graham a másik kanapén aludt szétterülve.
Felálltam és az ajtóhoz mentem, fejemmel lenyomtam a kilincset és megtoltam az ajtót, de az nem mozdult.
Szuper. Befelé nyílik.
Ahogy az előbb lenyomtam a kilincset, úgy most is, majd magam felé húztam az ajtót az orommal.
A hideg arcon csapott.
Kint még nagyobb hó volt, mint tegnap , úgyhogy még így farkasként is térdig ért. A háztól az erdő széléig lesöpört út vezetett, szóval ma már egyikük járt kint.
Felnéztem az égre. Sötétkék volt és az örökzöldek gyűrűjében ott ragyogott a félhold. Itt mindig ilyen sötét van, vagy csak korán van még?
A hold alatt fekete árny suhant el, valami nagy madár, talán sas, vagy sólyom.
A madár rárepült egy fenyő tetejére ami felettem volt , melyről ennek következtében nagy adag hó zúdult a föld felé. És felém.
Gyorsan félreugrottam és ismét felnéztem a madárra, mely eközben elindult lefelé.
Csak most láttam meg milyen hatalmas.
Karmai voltak 10 cm-esek és csőre hossza is meghaladta ugyanezt a hosszt. Ereszkedett, majd leszállt elém a  földre.
Egyforma magas volt velem. Fejét kíváncsian forgatta jobbra-balra és végigmért. Karmos lábával tett egy lépést felém én pedig egyet hátra.
Ki tudja mit akar?
Ekkor kitárult az ajtó.
-TŰNJ INNEN TE RONDASÁG!!! - üvöltötte Graham.
A madár kitárta óriási szárnyait és felszállt. Szárnycsapásaival nagy szelet kavart, mely következtében a közeli fákról lezúdult a hó.
-Hihetetlen, hogy még mindig visszatolja ide a képét! - szólt még mindig ingerülten.
Kérdően néztem rá.
-Ha ma végighallgatod a történetet - folytatta - akkor tudni fogod miért zavartam el. Egyébként - közelebb lépett - nem akarsz visszaváltozni?
Csúnyán néztem rá, legalábbis megpróbáltam.
-Áhh, szóval nem még nem tudsz. Akkor nem tudok mit tenni, az első visszaváltozást nem lehet erőltetni. Nekem 3 nap kellet, Marknak 5. Szóval, nyugi. Ember leszel. Egy kis szerencsével - folytatta - talán hazamehetsz előtte a melegebb ruháidért.
Anyu. Istenem, mennyire hiányolhat már! Fogadjunk kiplakátolta velem Pashfoggs utcáit, talán még Nacderét is. Bele fog őrülni, hogy eltűntem.
Graham mintha az arcomról olvasott volna.
-Megtudod mi lesz vele. Csak gyere be és hallgass végig.
Követtem vissza a házba, ahol Mark a tűz csiholásával szenvedett.
-Ülj le és figyelj rám.
Megtettem amit kért, de inkább a földre ültem a kanapé mellé és a fejemet a karfára tettem, mert a kanapé kissé emberi volt ahhoz, hogy leüljek rá... Mark leült mellém a a kanapéra és fejemre tette a kezét.
Felnéztem rá, erre elkapta kezét, és tekintetét a másik férfire függesztette.
-Mark már hallotta a történetet, de nem árt, ha kétszer is hallani fogja. - kezdte Graham és Markra kacsintott, aki erre elmosolyodott - Kezdetben csak egy farkasember volt.
Felkaptam a fejem. Farkasember? Nem vérfarkas? Mintha ismét hallotta volna a gondolataim.
-Farkasember és nem vérfarkas. A vérfarkas csak teliholdkor változik át, és mint látod, nincs telihold, de te farkas vagy. A farkasember az első váratlan átalakulás után, egy hétnél tovább nem marad farkas, s mikor letelik ez az idő, hirtelen emberré változik, majd ezt követően már akkor alakul oda meg vissza amikor csak akar.
-Szóval kezdetben még csak egy farkasember volt - folytatta Graham ott ahol abbahagyta az előbb - és ő magányos volt. Nem itt élt, hanem fent az északi vidékek környékén. Naponta annyit csinált csak, hogy vadászott, meg az alap dolgait elvégezte. Nemigen változott vissza emberré. Ő volt az első Alfa. Az Alfa az, aki a fő farkas. Neki vörös a szeme, és neki járja át vörös energia sugár mindenét átváltozásokkor.
A neve  Aadi Nishanath volt. Az Aadi elsőt, vagy legfontosabbat, a Nishanath pedig holdat jelent. Aadi már így született. Őt nem harapta meg senki, neki a vérében volt a farkaslét.
Aadi azonban unatkozott, és lejött ide, a River Climb folyó partjaira. Mikor ideért, egy asszony itt mosta a ruhákat, és farkasemberünk a nő láttára emberré változott.
Odament a nőhöz és beszélgetni kezdtek. Aadinak megtetszett a nő és mivel meg akarta tartani, egy éjjel megharapta. A nő szemei átváltozáskor sárgák voltak, tehát ő Béta lett.
Így együtt visszamentek a hegyekbe és megépítették ezt a házat. Mivel egy átlagos farkasember 250-300 évig él, ezért ők ketten is meghaltak, de mivel a nő szült egy gyermeket, az is farkas lett. Az első átváltozásakor még éltek a szülei, ezért láthatták, hogy gyermekük, Naval szeme kéken világít. Naval Omega volt.
Elsőként Aadi halt meg, s mivel minden Alfa halálakor az általa először létrehozott farkas lesz az új Alfa, ezért feleségéből lett a főnök. Apja halálára rá 3 évvel Naval anyja is meghalt, s így ő maga lett az Alfa.
A történet így ment tovább évszázadokon át, mígnem én lettem az Alfa.
Azt is tudni kell, hogy az Alfa harapása Bétát csinál, a Béta harapása, avagy Aadiék esetében szülése Omegát. Az Omegák harapása nem változtathat át senkit, épp ezért ők magányra vannak ítélve. Eddig amennyi Omegával találkoztam, ők mind egyedül voltak. Sosincs párjuk, mert teremtőjük mindig elhagyja őket. Átlag Alfa pedig nem foglalkozik Omegával.
A madár amit reggel láttál Tatini, egy nőstény szörnyeteg. A River Climb szelleme, és neve is folyót jelent. Célja az, hogy összebarátkozzon velünk, majd egyesével végezzen velünk. Megölni nem tudjuk, mert élő számára érinthetetlen. Rengeteg hozzánk hasonló sétált bele Tatini csapdájába és végezte rosszul.
Egy másik dolog - folytatta Graham - Édesanyádnak úgy kell tudnia, hogy meghaltál. Emberalakban órákon át képesek vagyunk mozdulatlanul maradni, s mivel elég sokáig élünk, a legügyesebb farkasember 5órán át bírta ki légvétel nélkül. De ha te eljátszod a halottat, neked is elég 5 óra, és ha lezárták a koporsót, vehetsz levegőt.
Könny csordult a szememből. El kell játszanom a saját halálom. Ki lesznek készülve a szeretteim.
-Lux...- szólt Mark - Muszáj lesz. Mit csinálnál ha bezárna a szobádba? Elszöknél. Elszökésért újra bezárás, és megromlana a viszonyotok. Egyszerűbb ez. Mi még úgy 150 évig így leszünk, csak aztán kezdünk öregedni. Mit mondana Elenor, ha adott esetben 40 éves korodban 15 évesnek nézel ki?

Ekkor testem megremegett és ismét fájdalmat éreztem. Csontjaim összezsugorodtak és én újra ember lettem.
Összekuporodva feküdtem a fapadlón és sírtam.
-Anyu...-suttogtam összetörve.

3.fejezet / 3.rész : Reunion

-Graham Morgan vagyok.
Az idegen hangja kedves volt. Túl kedves. Hangszálaim ütemes rezgésbe kezdetek és én morogtam.
-Ha tudni akarod miért van ez az egész - folytatta mély hangján - akkor gyere velem.
Magam sem tudom miért, de úgy éreztem bízhatok benne. De hisz az előbb még morogtam rá!
Vagy talán nem is bíztam benne.
Csak kíváncsi voltam.  Végül is mi baj lehet? Én farkas, ő ember. Bár ki tudja milyen erős és milyen gyorsan változik át.
Tettem egy lépést és ő elmosolyodott, mivel ez a lépés hátrafelé volt.
-Ha újra akarod látni Markot muszáj lesz jönnöd!
Ekkor valaki vád ugatásba kezdett - csattogtatta fogait és fröcsögtette nyálát.
Én voltam az a valaki.
Foglyul ejtette Markot?! Mi baja van ennek?!
Odaléptem hozzá és a szemébe néztem.
-Jól van - szólt és elindult - Ember maradok, hogy lásd, tényleg nem akarlak bántani.
Visszahúztam a pofám a  fogsoromra és követtem őt. Néha majdnem lehagytam, mert hosszabbak voltak a lépteim, mint egy embernek.
Pashfoggs már mérföldekre volt tőlünk, mi pedig csak mentünk fel a hegyekbe, egyre magasabbra. Kezdtem azt hinni, hogy a közelben van a Temperature , a bolygó legmagasabb hegycsúcsa. 9705m megmászni kicsit sok lenne.
Az idő lehűlt, de a bundám bírta. Egyre több kanyart írtunk le, de még mindig nem álltunk meg. Jobbra, balra, egyenesen, balra és megint jobbra. Mintha köröztünk volna. Na jó - gondoltam - ha 10percen belül nem vagyunk ott, visszamegyek.
-Khm... - köszörülte meg a torkát Graham - Itt vagyunk.
A hatalmas fenyőfákkal benőtt erdő megritkult és egy nagyobb, ám mégnagyobb hóval belepte rétre értünk.
A rét szélén pedig egy hatalmas fakuckó állt. Szemből csak egy hatalmas ajtó látszódott, melyen farkasalakban is beférhettem volna. Graham csöndben haladt tovább, csak akkor szólalt meg, mikor az ajtóhoz értünk.
-Bejöhetsz így is, mert emberként megfagynál a kevés cuccodban.
Ajtót nyitott, és előre engedett.
Vajon tudja, hogy fogalmam sincs, hogy kell visszaváltozni?!
A ház belülről is tágas volt, bár alighanem csak 3 helység volt benne. Ahová most léptünk, az volt az előszoba, nappali és hall egyben. Kabátakasztó, cipőtartó, a szoba közepén egy szőnyeg, falak mellett 2 nagy kanapé és egy fotel. A szemközti falon pedig egy kandalló, melyben az egyetlen fényforrás, azaz tűz lobogott.
A másik 2 helység egy kisebb konyha, és a fürdő.
Jobban szétnéztem és megláttam, hogy a tűz felé fordította, vagyis háttal lévő fotelben ül valaki.
A háttámla felett barna tincseket véltem felfedezni.
Mellkasom ismét rezegni kezdett de mintha doromboltam volna. Nevetséges. A farkas nem dorombol.
-Igen, ő az. - felelt a kinemmondott kérdésemre Graham.
Mark? Valóban ő lenne?
De felesleges volt kérdeznem. Az idegen hangjára felállt és elindult felénk.
Furcsamód csábító látványt nyújtott. Arcát fekete borosta fedte, haja kócos volt. Én nagyon vonzónak tartom a borostát. Kinyúlt fekete Slipknotos póló volt rajta és egy fekete melegítő nadrág, vastag zoknival.
Ahogy meglátott, szemében fájdalom tűnt fel.
Megindult felénk, illetve felém, mert Graham már az egyik kanapén aludta az igazak álmát.
Mikor mellém ért, felnézett rám. Kicsit magasabb voltam nála. Visszanéztem rá és szemeiben viszontláttam a fénylő mélykék lélektükreimet.
Kinyújtotta karját és tenyerével végigsimította a lapockámat.
-Lux.
A dorombolás megszűnt. Hangja fájdalmas csengése az én szívemet is fájdalommal töltötte el. Mintha a boldogság és az energia, ami az átváltozás után elöntött megszűnt volna. Ismét szemébe néztem és láttam, hogy könnyezik.
-Nem akartam ezt tenni veled... - suttogta, de én úgy hallottam, mintha kiabálta volna. - Nem akartam, hogy te is átéld ezt!
Elhaló hangja kettétörte szívemet. Ő eddig sanyargatta magát, míg én utáltam őt, amiért ott hagyott.
-Hiányoztál! - folytatta és nyakamba vetette magát.

3.fejezet / 2.rész : Omega

2 nap telt el az átváltozás óta.
Ez idő alatt rohangáltam, mint egy őrült, bár furcsa volt négylábon szaladni.
A bundám jó meleg volt, ami kapóra jött fent a hófödte hegyekben. Bundám még mindig fekete volt, de éjjelente kék fényt vett fel, bár az egész nem volt kék, kicsit mégis pislákolt ez a szín a szőrszálaim végén.
A második nap végére azonban megéheztem, s mivel testem semmi jelét nem adta annak, hogy vissza fog változni, muszáj voltam vadászni.
Az ösztöneimre akartam hagyatkozni, mint egy rendes farkas, de ez igencsak furcsa volt. Egyszerűen mindent hallottam! A szél hangosan dübörögve süvített a fák között, ahogy a kiszemelt zsákmányom után lopakodtam. Ebből hóvihar lesz.
A vacsorámnak egy őzgida ígérkezett. Patájával kaparta a havat és ő is élelem után kutatott. Közelebb léptem, s már csak 10méter volt köztünk. A szél ismét felzúgott és a zsákmányállat felé fújta a szagom.
Az őz hátracsapott fülekkel figyelt.
Támadásba lendültem. A köztünk lévő távot egy ugrással megtettem és az állatnak menekülni sem volt ideje. Éles fogaim azonnal elmetszették a torkát és a véres hús mámorító íze elszédített. Azonnal enni kezdtem, és csak a nagy lakoma közepe felé vettem észre, hogy figyelnek.
Füleimet hátralapítottam és figyeltem. Nem tudom miért de fogaimról felhúztam a pofám és vicsorogni kezdtem.
Egy közeli bokorból vörös szempár szegeződött rám.
Egy másik farkas.
Ő nem vicsorgott, nem is morgott rám, csak nézett és lassan lépdelt felém. Ahogy már csak 5lépés választott el minket, egyszercsak megbicsaklottak lábai és emberalakot öltött.
Egy vadidegen férfi állt előttem. Haja piszkosszőke és bozontos volt, borostája és vastag szemöldöke, valamint erőteljes arccsontjai igen elvadult fickóként mutatták be. Még így, hogy farkas voltam, és kb. olyan magas, mint emberalakomban, még így is magasabb volt nálam.
-Üdv, Omega! - szólított meg.

3.fejezet / 1.rész : Transfiguration

A napok lassan teltek. Az a jó kedvem, ami pénteken volt másnapra teljesen elmúlt.
Aggódtam.
Mark nem jött vissza, s volt eszembe, hogy nem kell aggódni, hisz még csak 3 nap telt el. De féltem.
Mi van ha sosem változik vissza emberré, hisz ez lehet, hogy nem az Alkonyat...Akkor valószínűleg én is erre a sorsa jutok.
Mindent itt kell majd hagynom! Anyut, barátokat, és az újonnan szerzett munkámat is... Anya megőrülne, ha egyszer csak eltűnnék, és semmi jelet nem hagynék magamról.
A munka jól ment. Következő hét hétfőn kezdtem, 9:00-kor, ami azt jelenti, hogy a fél hetes busszal elmentem otthonról. Anyut érdekelte, hogy hová sietek annyira, hisz az a busz 8:05-kor ér be a városba, és nem hitt nekem mikor mondtam neki, hogy a bevásárló központ igencsak messze van a buszvégállomástól gyalog.
8:45-re értem be, és a kezdéssel megállapítottam, hogy nyár végére igen izmos karjaim lesznek a 30-40kg-os dobozok pakolgatásától.
Ha akkor még létezek én, mint Lux Whitmore, s nem mint egy farkas.
A műszakomnak délután 5-kor volt vége, és ez kapóra jött, mert épp hazaértem, mire a szemem világítani kezdett.
Már másfél hete dolgoztam, épp kedd volt, mikor hazaértem két váratlan dolog történt.
Először is: hulla voltam. Már most sok volt a meló. A 30-40kg-os dobozokból az lett, hogy már raklapoztam. Úgy éreztem, igencsak régen aludhattam ki rendesen magamat, hisz csak vasárnaponként nem dolgoztam.
Másodszor: Anyu letámadott. Épp mentem fel a szobámba, mikor elkapott.
-Lux...-szólt.
-Mi az Anyu? - kérdeztem vissza.
-Te már nem szeretsz engem - ez nem kérdés volt.
-Mi? Miről beszélsz? - visszamentem hozzá és leültem vele a nappaliban a kanapéra.
-Reggel korán mész, este későn jössz, és sose jössz oda hozzám. Csak benyögöd, hogy ,,Megjöttem!" és már mész is fel. Valamit elrontottam volna? Rosszat tettem veled?
Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak. Valóban ennyire elhanyagoltam volna őt? De hát este képtelen lennék beszélni vele, hisz világítanak a szemeim! Hál' Istennek hegeim már nincsenek, de a nappal zöld szemem sötétedéskor kékre vált és világít. Ez azért mégiscsak feltűnne neki. A fáradtságra fogok hivatkozni.
-Anyu...Ne beszélj bolondokat! - sóhajtottam és ültömben megöleltem - Te is tudod, hogy igen, korán megyek, és igen későn is jövök. Szerinted mi lehet az oka, hogy elhúzok aludni? - kérdeztem mosolyogva.
Ezen a kérdésen nagyon elgondolkodott. Felvette a töprengős arcát : szemöldökeit összeszorította, szinte eltakarták a szemeit, bal hüvelykujján rágni kezdte a körmét és lefelé nézett.
-Fáradt vagy - bökte ki végül 5 perc után.
-Igen. És holnap ugyanígy kelek, megyek, jövök.
-Akkor jó éjt kincsem! - szólt megadva magát és puszit nyomott a homlokomra.
-Neked is!
Felmentem a szobámba, s még épp időben, mert már a lámpát sem kellett feloltanom, úgy világítottak a szemeim. Megfürödtem majd a ballagásomra kapott tableten megnéztem egy filmet és már aludtam is.

Másnap ugyanez történt, kivéve, hogy Anyu nem támadott le.

Fent a szobámba azon töprengtem, hogyha vennék egy a szememéhez hasonló színű kontaktlencsét, akkor talán beszélgethetnék vele sötétedés után is.
Ekkor eszembe jutott valami. Mi van azzal a hatalmas erőmmel?
A szekrényhez léptem, és alányúltam.
S csak mintha egy kispárnát emelnék fel, a szekrény a tenyeremmel együtt emelkedett a levegőbe.
ÉS EKKOR MEGTÖRTÉNT:
Amint letettem a ruhásszekrényt a térdemre estem és a testemet fénynyalábok járták át. Fenomenális érzés volt! Azt hittem fájni fog, de eszméletlen volt. Mintha minden egyes porcikám feltöltődött volna energiával, s a tükörbe láttam, hogy a hajszálaim égnek állnak és kéken világít minden egyes tincsem. Gyönyörű voltam!
Lenéztem a kézfejemre (ekkor ugyanis már négykézláb voltam), s hirtelen eltűnt a fény. A bőröm szőrt fakasztott magából, s ebből is csak annyit éreztem, hogy egyre forróbb leszek. Egy dolog viszont fájt. Illetve kettő.
A legfontosabb : mi lesz ha megtámadom Anyut?
A másik : mikor a csontjaim hirtelen nyúlni kezdtek. Na az igencsak fájt, de egy hang sem jött ki a torkomon.

És ismét megtörtént.Öt perc után a tükörben már nem Lux Whitmore volt. Hanem egy átlagosnál nagyobb, de nem hatalmas koromfekete farkas.
Egyszer csak már rohanni akartam. Kitörve az ablakot ugrottam ki a szabadba és meg sem álltam az első hegytetőig, ahol már hó volt.

2. fejezet / 4.rész : Wind of Change

Késő éjjel értem haza, és az első utam a tükörhöz vezetett.
Féltem, attól amit ott fogok majd látni, de azért odaálltam elé.
Meglepődtem.
Szemeim se nem vörösek, se nem sárgák voltak.
Kéken világítottak.
Gyönyörű kéken.
Még jó, hogy vittem magammal napszemüveget, bár talán még furcsább volt sötétben napszemüvegben lenni, mint az, hogyha a szemeim átvilágították volna az éjszakát.
Sebeim szintén kék fényben úsztak.
Levettem a pólót, és szobám falán tökéletes kék fénynyalábok járták fürge táncukat, ahogy forgolódtam.
Átöltöztem és ebben a tökéletes megvilágosításban hajtottam álomra a fejemet.

2.fejezet / 3.rész : Nothing

Halvány fény sütött be az ablakon, áthatolt a szemhéjamon és megtörten a sötétséget.
Felébredtem.
Olyan volt, mintha egyhuzamban 6 napot aludtam volna, s csak remélnem mertem, hogy tényleg csak olyan mintha és nem ez történt valójában.
Felnyitottam a szemeim, feltápászkodtam a földről és leporoltam magam. Mikor a mellkasom poroltam, furcsa, göröngyös rész futott át a tenyerem alatt.
Tehát a hegeim megvannak. Még egyszer végigsimítottam őket, majd a nyakamon tátongó ökölnyi mélyedéshez kaptam.
Megvannak, de nem fájnak.
Vajon nekem mennyi időm lesz? És kitudja mennyi telt el máris! Marknak 2 hét sem kellett az első átváltozásig, ami a tapasztalatok alapján nem lehetett kellemes.
Eszembe jutott, hogy mi volt az utolsó tette emberként, és én is a kandallóhoz botorkáltam. Kicsit szédültem és lüktetett a halántékom amikor megkapaszkodtam a szélében. Megpróbáltam én is kiemelni egy darabot, de csalódnom kellett. Semmi sem történt.
Automatikusan a mellkasomra szorítottam a karjaim, de előbb a hajammal eltakartam a nyakamat. Elindultam az ajtó felé, majd a nyitott ajtón át kiléptem a napfénybe.
Anyu tuti halálra aggódja értem magát.
El tudom képzelni, ahogy otthon ül a telefon mellett és a hívásom várja, hisz éjjel kellett volna hazaérkeznem.
Mikor hazaértem semmi sem történt. Anyu még ébren sem volt.
A digitális órára pillantottam, majd számolni kezdtem. - 6:12 volt és péntek, tehát az incidens óta max. 7-8 óra telt el. - Felmentem a szobámba és a tükör elé álltam. Borzalmasan néztem ki. A hajam gubancos volt, a pólóm összeragadt a farkasnyáltól és szét volt szaggatva. A fürdőbe mentem, és bepattantam a kádba. Vízengedés közben vetkőztem le, a ruháimat a mosógép tetejére hajítottam, majd becsúsztam a víz alá. Amíg csak bírtam ott feküdtem, aztán feljöttem a felszínre, gyorsan megmosakodtam és már ki is szálltam.
Hajat szárítottam, és elmentem öltözni. A szakadt gönceim a kukában landoltak, és reménykedtem, hogy a kukás előbb fog jönni (kedden) , minthogy Anyu megtalálja őket.
Felkaptam egy fehér shortot és egy fekete trikót, amin egy macska fehér körvonalai voltak, a hajamat ismét a nyakamra simítottam. Mi fenét csinálok majd, ha a szél meglebbenti a hajam???
Lementem reggelizni és ekkor már Anyu is ébredezett. A konyha asztalnál ült és holdkóros fejjel szürcsölte a kávéját.
-Szia, Anyu! - köszöntem vigyorogva.
-He...lló! -felelt ásítva - Mi ez a nagy vigyorgás?
-Megyek munkát keresni! - vágtam rá.
És valóban. Ez jó ötletnek tűnt, ahhoz, hogy ne legyek itthon, de mégis értelmes dolgot tegyek.
Megkentem egy szelet rozskenyeret vajjal, rákentem a baracklekvár maradékát és én is leültem az asztalhoz.
-És mik a terveid? - kérdezte Anyu két korty között.
-Nem tudom...Valami egyszerű, ahol nincs meleg - töprengtem - Mondjuk árupakolás valami szupermarketben - villant  be a nagy ötlet.
-Az...jó - szólt ismét ásítva.
-Na jó, léptem mert lassan jön a busz.
Puszit nyomtam az arcára, vállamra kaptam a táskám és már ott sem voltam.
A közeli nagyvárosba, Nacderbe induló busz 5 percet késett, de megérte várnom. Úgyis ritkán ruccanok ki arrafelé.
Bedugtam a fülhallgatóm, és elindítottam valami nyári slágert. Elég nehezen találtam meg, mert inkább csak metal meg rock van a telefonomon, de végül meglett. Benyomtam RIO-tól a Summer Jam-et, és be is állt a busz.
Mikor leültem és megint realizáltam, hogy ez az út másfél órás lesz, ismét elmélyedtem gondolataimban.
Mitől van ilyen jó kedvem? 
Tegnap éjjel majdnem leharapta a fejem a legjobb barátom, aztán farkasalakban eltűnt.
Én pedig most itt mosolygok magamba, mint egy idióta.
Hol lehet Mark? Lehet, hogy épp emészti magát valahol, amiért megtámadott? Visszaváltozott egyáltalán? Vajon rám is ez a sors vár?
Kérdések százai zúdultak rám és az agyam egyikre sem akart válaszolni. Semmit sem akartam. Egyszerűen csak hallgattam a zenét behunyt szemmel és Nacderig semmire nem is gondoltam.