2 nap telt el az átváltozás óta.
Ez idő alatt rohangáltam, mint egy őrült, bár furcsa volt négylábon szaladni.
A bundám jó meleg volt, ami kapóra jött fent a hófödte hegyekben.
Bundám még mindig fekete volt, de éjjelente kék fényt vett fel, bár az
egész nem volt kék, kicsit mégis pislákolt ez a szín a szőrszálaim
végén.
A második nap végére azonban megéheztem, s mivel testem semmi jelét
nem adta annak, hogy vissza fog változni, muszáj voltam vadászni.
Az ösztöneimre akartam hagyatkozni, mint egy rendes farkas, de ez
igencsak furcsa volt. Egyszerűen mindent hallottam! A szél hangosan
dübörögve süvített a fák között, ahogy a kiszemelt zsákmányom után
lopakodtam. Ebből hóvihar lesz.
A vacsorámnak egy őzgida ígérkezett. Patájával kaparta a havat és ő
is élelem után kutatott. Közelebb léptem, s már csak 10méter volt
köztünk. A szél ismét felzúgott és a zsákmányállat felé fújta a szagom.
Az őz hátracsapott fülekkel figyelt.
Támadásba lendültem. A köztünk lévő távot egy ugrással megtettem és az állatnak menekülni sem volt ideje. Éles fogaim azonnal elmetszették a torkát és a
véres hús mámorító íze elszédített. Azonnal enni kezdtem, és csak a nagy
lakoma közepe felé vettem észre, hogy figyelnek.
Füleimet hátralapítottam és figyeltem. Nem tudom miért de fogaimról felhúztam a pofám és vicsorogni kezdtem.
Egy közeli bokorból vörös szempár szegeződött rám.
Egy másik farkas.
Ő
nem vicsorgott, nem is morgott rám, csak nézett és lassan lépdelt
felém. Ahogy már csak 5lépés választott el minket, egyszercsak
megbicsaklottak lábai és emberalakot öltött.
Egy vadidegen férfi állt
előttem. Haja piszkosszőke és bozontos volt, borostája és vastag
szemöldöke, valamint erőteljes arccsontjai igen elvadult fickóként
mutatták be. Még így, hogy farkas voltam, és kb. olyan magas, mint
emberalakomban, még így is magasabb volt nálam.
-Üdv, Omega! - szólított meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése